RSS

Szezon előtti építkezés – Kereszttartók

július 17th, 2016 • Truck RaceNo Comments »

Mivel már jó régen történt, csak tömören vázolnám a kamion tervezési és építési fázisát. Tudni érdemes, hogy bár ez a volt 3. szezon, amit a Truck Race-ben töltünk, ez az első autónk, amit teljesen nulláról építhettünk fel. Mivel az idő szűkösnek látszott már a projekt kezdetekor, minél előbb a tényleges építést is el kellett kezdeni. Így az első részfeladat az alváz megtervezése volt, azon belül is a kereszttartók kialakítása. Az előző évi versenyautó alap felépítésén nem kívántunk változtatni, de az egyes építőelemeket optimalizáltuk. Célunk minden egyes darabra a 10% körüli merevségnövelés volt, azonos, vagy kisebb súly mellett.
Az alváz felépítése a következő: Két darab hossztartót kapunk az MAN gyárból, aminek a szabályzat szerint gyárinak kell lennie. Ez a kiindulási alap. Ezt a két hossztartót kötik össze a kereszttartók.
Az egyes kereszttartók eltérő követelményekkel bírnak. Mivel az első kereszttartó mögött található a vízhűtő hőcserélő, így fontos volt a levegő áramlásának szabadon hagyott keresztmetszet mérete is.
A hármas kereszttartó alatt fut a kardántengely, így helyett kellett hagynunk a berugózott állapotban is a kardántengelynek.
A négyes kereszttartóhoz csatlakozik a nyomatékrúd, így ennek a kereszt irányú merevítésén túl fontos, hogy ezt a hosszirányú terhelést is elviselje.
A kereszttartók végleges formájának meghatározása végeselemes eljárással történt. A végleges verziók megtalálása után a gyártási rajzok készültek el, majd az egyes darabok lézervágással kerültek kivágásra.

 
A következő lépés az alsó alvázkeret kialakítása. Itt figyelemmel kell lenni a motor olajteknőjének helyigényére, valamint a váltó, különösen a váltóharang méreteire. Ennek legyártásához elkészült a zárt szelvények darabolási és vágási jegyzéke, valamint összeállítási rajza.

 

A segédalváz kialakításakor a legkellemetlenebb követelményt az a tény jelentette, hogy az autó alvázát a tavalyihoz képest 2cm-el lejjebb ültettük. Ez a súlypontban igen jelentős előnyt jelent, mivel a motor-váltó együttes 1.3t tömege is 2 centivel lejjebb kerül. Viszont a segédalváz a motor és a váltó körül elképesztően szűk lett, az autó legalsó pontja az olajteknő és a kuplungharang, egy síkban az alváz aljával.
Továbbá a projekt kezdetekor egy új konstrukciójú Eaton váltót építettük az autóba. Bár ez az új váltó 70kg-mal könnyebb, és 10 centivel rövidebb az előző évben használtnál, nem voltunk biztosak az élettartamában. Emiatt az alvázban helyet biztosítottunk a tavalyi ZF váltónak is, azaz minimális változtatásokkal beépíthető maradt ez a váltó is. Ebben az esetben a minimális változtatás is igen nagy mértékű munka, mivel a motort is át kell pozícionálni az alvázban, mint erre a szezonban később sor is került… De a munka kezdeti fázisában erre előre gondolva kialakítottuk a megfelelő rögzítési pontokat az alvázban a néhány centiméterrel előbbre helyezett motorhoz is.

Eszközeim a versenyhétvégén, 1. rész

június 11th, 2014 • EgyébNo Comments »

A versenymérnök kezében szinte mindig van valami, amivel szórakoztathatja magát. Közben (ha már úgyis ott van) akár a csapat hasznára is lehet, pl. a mérések, beállítások lejegyzésével, az adatok rögzítésével, stb. A jelenlegi, és egykori eszköztáram bemutatásával szeretnék néhány tapasztalatot megosztani a jelenlegi és leendő kollégákkal, érdeklődőkkel.

Papír, toll

A klasszikus, bevált, analóg kori eszköz a gondolataink feljegyzésére. Bár manapság rengeteg digitális eszköz áll rendelkezésünkre, kevés szoftver nyújtja az üres A4-es papír szabadságát, még kevesebb hardver adja vissza a ceruza sustorgását a papíron. Az elmúlt években a kedvenc eszközöm a jó kis klasszikus 4 színű tollam lett. Van egy szokásom, hogy az egyes kifutásokhoz tartozó beállításokat, köridőket, méréseket, visszajelzéseket egyforma színnel írom, de a papír más-más részére. Többet mond egy kép erről, lásd pl. a mellékelt (fiktív) setuplapon. Nem mondom, hogy első látásra átlátható, de ez legalább akkora előny, mint hátrány. Nekem előny, a leselkedőknek hátrány. Ennek az analóg megoldásnak a legnagyobb hátránya a biztonsági mentés nehézkessége. Márpedig egy tesztnap adatait elveszíteni, vagy csak az esőben szétázását figyelni nem vicces. Több gondolatom is volt az adatok későbbi digitalizálására, pl Excel-ben rögzíteni az egyes paramétereket, de a vége általában a papírról készült fotó volt, amit már könnyebb backupolni. De a digitális kor gyermekeként vizsgáljunk meg néhány modernebb lehetőséget.

Samsung Note 10.1

Volt egy gondolatom, hogy a kifejezetten érintőcceruzás használatra kifejlesztett, viszonylag nagy méretű tablet milyen praktikus lesz a versenyhétvégéken. Nem lett. Sajnos a kialakítása nagyon-nagyon nem robosztus, folyton féltettem, amikor nálam volt, még tokban is. A ceruzás jegyzetelés jól működik, és a 4 színű tollam helyett 16 millió színnel írhattam, valamint egyszerre volt nálam vékony, vastag toll, filc, ecset, szövegkiemelő, és még szoftvertől függően ezer eszköz. Összességében mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az adatok letöltéséhez ugyanis mindenképpen szükség van (volt) egy Windows-os eszközre, így a laptopot nem tudta teljesen kiváltani. És a boxutcában a gyors feljegyzésekre sem tudtam rászokni vele, így aztán nem csökkentette a szükséges eszközök számát. Viszont este tök jó rajta filmet nézni, úgyhogy azért nem egészen haszontalan. Illetve a csapatmegbeszéléseken, ahol azért nem olyan zordak a körülmények, verhetetlen olyan jegyzetek készítésében, amit jó eséllyel nem hagyunk el.

Okostelefon

Elég jól kiegészíti a többi eszközt, de azokat nem helyettesíti. Adatletöltésre (az általam használt rendszereken legalábbis) nem alkalmas, jegyzetelni is kicsi. Kedvencem viszont a párhuzamosan futtatható végtelen mennyiségű stopper, így a saját pilótánkéval együtt az ellenfelek köridejét is tudjuk mérni. Nyilván létezik ilyen célhardver, nekem is van, de ezt legalább ki tudja váltani. Az esetleges online live timing is felbecsülhetetlen ajándék információval szolgál a boxban állva, ha a csapatnak nincsen saját boxa, ahol a zárt láncú adást lehetne követni. A mobil internet roaming meg egyre olcsóbb.

Laptop

A letöltések miatt nélkülözhetetlen, jelenleg még legalábbis. Mivel főleg prototípusokkal versenyeztem, az is hasznos, hogy az összes rajz, skicc, számítás is nálam van a hétvégéken. Kevés dolog tölt el nagyobb elégedettséggel, mint amikor olyan, tapasztalati úton még nem ismert adatot tudok hirtelen kirázni a kisujjból, ami ezen számításokból kinyerhető. Több laptopot elhasználva hosszú ideig volt hű társam egy i7-es konfig, SSD-vel, 15.6″-os full HD kijelzővel. Ezt használtam hét közben az irodában is, CAD modellek készítésére is, szóval minden munkámat ezen tartottam. Nagyon szerettem, de egy kicsit túl nehéz volt az egész napos hurcolászásra, és igazából kicsit féltettem ezt is. Nem ismerem még azt a backup rendszert, ahol nevetve nézném, hogy a mindent tároló laptopon átmegy egy kamion. Vagy túraautó. Vagy csak egy másik szerelő. Ez a gondolat egy, a Hungaroringen megtörtént tesztnap után csúcsosodott ki, amikor Norbi a rádión kérdezte, hogy nem felejtettem-e valamit a kabinban, mert rohadtul zörög valami az anyósülés lábterében. De igen, benne felejtettem. Javára írom viszont, hogy nem esett baja, pedig épp versenyszimulációt végeztünk, ami 12 kör a ringen…

Adatot elemezni a viszonylag nagy, és HD felbontású kijelzőn viszont elsőrangú, valamint az onboard videok lejátszására is remek. A jelenlegi felállásban irodai géppé avanzsált, és jól megvalósított szinkronizációval szuperül működik a külön irodai – külön “terep” laptop felállás.

Lenovo Thinkpad X201T Tablet

A legújabb szerzemény. Az előzőeknél jóval (jóval) robusztusabb kialakítás, így sokkal bátrabban cipelem magammal egész nap. A súlya is sokkal barátibb. (Bár Penge Borisz óta tudjuk, hogy a súly a megbízhatóság jele, ez a kis helyes valahogy kisebb súly mellett is robusztusabb) Ceruzával érinthető kijelzőjével még egyszer megpróbálom száműzni az eszköztáramból a papírt-tollat, egy szezon után azt kell mondjam, sikerrel. Megtartottam a papíron használt formátumot, így tudtam a leggyorsabban hozzászokni. Azaz gyakorlatilag arra a háttérre rajzolok, amit eddig kinyomtattam.

Érzékeny pont még az akkutöltöttség és kapacitás. Nagyjából 3-4 órát bír töltés nélkül, ez kevés kivételtől eltekintve elegendő, mert ilyen időközönként azért mindig visszakeveredünk a töltő mellé. Viszont ilyenkor nem szabad elfelejteni tölteni, így simán elvagyok vele egész nap. Az akksi viszont jellemzően 2-3 év után cserére érdemes. A kis méret hátrány onboard video elemzésnél, és az adat grafikonokat is közelebbről kell nézni, szóval megszokást igényel.

Lenovo Thinkpad X220T Tablet

Még újabb szerzemény, az X201T utódja. Gyorsabb, szebb, erősebb, okosabb. Jobb is? Nézőpont kérdése. Jobb, mert végre kézzel is érinthető a kijelzője, tudja a multitouch-ot, lehet két ujjal zoomolni, remek. Csecse, modern, kevesebb éllel, könnyedebb működés, egyszerűbb mechanika. De pont ezek miatt vesztette el azt a robusztusságát, amit nem tudok leírni, csak érezni lehet használat közben. Így fájó szívvel, de valószínűleg a bátyust fogom használni 2017-ben is. Pedig vannak óriási előnyei, végre van hely 2 vinyónak, értelmes méretű a touchpad az integrált gombok miatt, stb. Miért, ó miért kellett lespórolni azt a 3 filléres bekattanó zárat, ami tabletté hajtogatva tartja a kijelzőt? Tudom, mert így könnyebb kinyitni, egy mozdulat, nem kettő. De könnyebben nyílik ki magától is. Na mindegy, meglátjuk sikerül-e megszokni.